Dang Mester

Nyomtatóbarát változatKüldés ismerősnek

Luong Minh Dang Mester - az Univerzális Energia Iskolájának alapítója - Dél Vietnámban, My Tho-ban született, 1942. január 30-án. Dang Mester 1985-ben az USA-ba emigrált, ahol később amerikai állampolgárságot kapott.

Dang Mester sok embernek segített, hogy jobb egészségi állapotra tegyenek szert és egyre csak nőtt azoknak a száma, akik segítséget kértek tőle (mindennemű ellenszolgáltatás nélkül). Ezért barátai és ismerősei bátorítására és kérésére, 1989-ben, Kaliforniában, Dang Mester megtartotta első 1-es szintű Szemináriumát egy 27 főből állő csoportnak. Ezután sok, más országban is el kezdett tanítani, eleinte személyesen, majd videó konferencia keretében.

1994 szeptemberében, Dang Mester Doktori címet (Ph.D.) kapott Kiegészítő Orvostudományokból Münchenben, Németországban, a Sri Lankai (Colombo) Kiegészítő Orvostudományok Nyílt Nemzetközi Egyetemétől. 1996 áprilisban Dang Mester megkapta a Tudományok Tiszteletbeli Doktora címet a Kiegészítő Orvostudományok Nyílt Nemzetközi Egyetemén, majd 2000-ben elnyerte az Orvostudományok Doktora (M.D.) címet Tradícionális Orvostudományokból ugyancsak a Kiegészítő Orvostudományok Nyílt Nemzetközi Egyetemén. 2002-ben ALbert Schweitzer Díjjal tüntette ki az Albert Schweitzer Alapítvány humanitárius munkásságáért.

2002 novemberében megnyílt a Humán és Univerzális Energia Kar a Kiegészítő Orvostudományok Nyílt Nemzetközi Egyetemén (Sri Lanka, Colombo). Dang Mestert nevezték ki az újonnan beindult Kar Dékánjává, továbbá megkapta az egyetemen a Külügyek Egyetemi Rektora címet is.

Az Univerzális Energia módszer tanítása elterjedt Észak-Amerikában, továbbá számos európai, ázsiai, Latin-Amerikai, Karib-tengeri és afrikai országban és Auszráliában is. 1989 júliusától 2007 augusztusáig Dang Mester 1-es szinttől 20-as szintig oktatott (A Spirituális Tudomány Alkalmazásainak Szemináriuma II.) Az első, 27 hallgatóból álló csoport óta jelenleg az Univerzális Energia hallgatók száma körülbelül 3 milliő fő. A hallgatók különféle kultúrális háttérrel rendelkeznek, különféle korosztályokat, fajokat és vallásokat képviselnek, az 5 kontinensről, több mint 60 országból. Azoknak az embereknek a száma, akik ingyenes energiatovábbításban részesültek, több millióra becsülhető.

Dang Mester 1998-ban feleségül vette Dr. Theresa Thu-Thuy Nguyen-t és 2000-ben Melbourne-be, Ausztráliába költözött, ahol később ausztrál állampolgárságot kapott.

Dang Mester 2007 augusztus 12-én hunyt el Melbourne-ben. Halála után özvegye, Dr. Theresa Thu-Thuy Nguyen vette át a Mester küldetését és lett az Univerzális Energia Iskolájának Nagykövete és vezető oktatója.

Dr. Theresa Thu-Thuy Nguyen 1957 november 27-én született Vietnámban, Saigonban és 1979-ben emigrált Ausztráliába. Baccalaureatusi fokozatot szerzett az Orvostudományokban az ausztráliai, melbourne-i Egyetemen (1988) majd 1997-ben megkapta a Filozófia Doktora (Ph.D.) címet a Kiegészítő Orvostudományok Nyílt Nemzetközi Egyetemén (Colombo, Sri Lanka).

Dr. Theresa jelenleg a Humán és Univerzális Energia Kar Dékánja, valamint a Külügyek Egyetemi Rektora a Kiegészítő Orvostudományok Nyílt Nemzetközi Egyetemén. Ő az Elnöke a Humán Univerzális Energia és Spiritualitás Akadémiájának (HUESA).